Mindegy, mi változik, a múlt mindig velem marad.

---

Valaki nem ír,pedig én úgy várom,valaki nem szeret,pedig én imádom,valaki nem érzi, hogy érte harcolok,valaki úgy gyötör h meghalok...

Azt mondják, hogy az ember egész életén végig egyetlen, elérhetetlen ábrándképet cipel magával, és minden szerelme voltaképp csak megalkuvás az ideál és a valóság közt.

Neki valamiféle jelkép voltam; saját ifjúságának visszfénye. Próbált megkapaszkodni bennem, mert megérintette az életősz, s fázni kezdett belül. Amikor elhagytam, ott maradt csupaszon, dideregve. Többet vesztett velem, mint tanulékony, heves szeretőt. A hitét vesztette el önmagában.


Néha egyszerűbb fogni egy pengét és megvágni a karodat, mint háttérbe szorítani a fájdalmat és mosolyogni, mert a megjátszott mosolyok sokkal jobban fájnak, mint egy borotvapenge valaha tudna…

Beszélnem kell, de nem tudom mit mondjak.
Sírnom kell, de nem tudom, hogyan engedjem könnyeket folyni…

Élnem kell, de nem tudom, hogyan…

Újratanulok mosolyogni, és nem is olyan könnyű..

Fölkelek és arcomra egy mosolyt festek… senkinek nem kell tudnia, hogy saját magam szégyene vagyok…

Félreteszem az érzéseimet,és mosolygok fájdalmam minden másodpercében. Igen, jól vagyok, ne aggódj miattam, Csak akkor fáj, amikor lélegzem…
:'(

...talán csak a magány, csalta elő könnyeim... vagy az élet során elveszett, régi elveim..

Miért van az, hogy mindig azt imádjuk, aki hűtlen, aki mást szeret?
Miért van az,hogy szívrepesve várjuk, pedig tudjuk, hogy rajtunk csak nevet?
Miért van az, hogy titkon könnyet ejtünk, ha a múlt emléke énekel?
Bár találhat szebbet-jobbat lelkünk, azt az egyet nem feledjük el.?
Azt hiszem, mindenki meglátja rajtam, csak az nem, aki
amúgy sem lát semmit..

Többnyire alábecsüljük egy mosoly, egy simogatás, egy kedves szó, egy
figyelő tekintet, egy őszinte bók vagy csekélyke törődés erejét, pedig
mind képes rá, hogy új irányt szabjon életünknek.


Szomorú vagyok...lehunyt szemmel gondolkodok...sírok...ezer kérdés
merül fel bennem...mért, mondd mért látod csak a rosszat bennem...mért
nem látod az én világom, mért nem érted meg, hogy én másra vágyom, s ha
megérteni nem tudod, csak fogadd el...nézz rám, szenvedek, két kezem
megremeg, szívem lassan dobban, napról napra egyre
halkabban...szárnyaim elgyengülnek, nem repülök, egy sziklaszirten
magányosan ülök...nem értem...angyal voltam, ember vagyok...szeretni
akarok...de nem hagyod...mért, mondd, mért nem hagysz repülni,
szeretnék boldog lenni, vidáman nevetni...gondolkozz kérlek, s tedd meg
amit kérek...ne haragudj csak azért, mert élek...


Egyedül, ismét magányosan sétáltam.
Beszéltem magamban, hittem a szavakban.
Fájó, maró, durva szavak voltak ezek.
Kegyetlenül marták a sérült lelkemet.
Elátkozottként, búsan, s komoran
Ballagok most tovább, s minduntalan...

Többé nem jöhetsz velem más lesz az Életem..nem kell, hogy megvárj, elmúlt ne bánd..!!

Mélyen magamba nézek. Egy pusztító vihar végtelen nyomait látom, millió darabra hullott emlékképeket egy kőtörmelékkel borított, elhagyott sivatag buckái között. Szedegetném a sokáig dédelgetett szép napok másodperceinek maradékait, letűnt vágyak, soha ki nem mondott szavak, meg sem született gondolatok utolsó felismerhetetlenségig rombolt atomjait. Ezer sebből vérző élettelen lelkem felszínét vizsgálom értő figyelemmel, simogató gondoskodással. Már nem érted hullatott kevés könnyemet a homok végső reménységként mohón issza magába az új élet teremtésében bízva…Újra tanulok élni…A könnyeim adnak hozzá erőt...

Álmaimban még átölelnélek Csak téged, téged, téged, téged kereslek
Minden éjjel, minden hajnalon Vágyom rád, vágyom rád nagyon!

Írok vkinek, aki nem is várja, annak, aki könnyes arcom álmában sem
látja. Írok valakinek remegve és félve, tudom nem várja, mert nem jutok
eszébe.

 

Oldal: Mindegy, mi változik, a múlt mindig velem marad.
Łizzi'$ Word - © 2008 - 2026 - lelekpillango.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat